A három részre szakadt ország még mindig létezik. Lehet, hogy talán már a honfoglaláskor is így volt, ennek mély kulturális hagyományai léteznek. Van a nyugati kulturális kör, akik dolgoznak, becsvágyóak és eredményeket érnek el. Ők azok, akik miatt mindenki csodálkozik, hogy a magyarok milyen keményen és jól dolgoznak külföldön. Számukra a nyugati, polgári értékek és életszínvonal a cél és a pálya. Van Erdély, ami mindig külön úton járt, mindig kemény és tiszta maradt, ott lehet jól feltöltődni, bár erről nem sokat tudok. És van a balkáni típus, a hódoltság szülötte, aki az átlagos elérésében „motivált”. Annyit tesz bele amennyit szükséges és amennyit felülről megkövetelnek. Ha segélyt kap, elfogadja természetesen és annyit dolgozik feketén, amennyi az átlag eléréséhez kell. Persze vágyaiban ő is a nyugati életszínvonalat szeretné elérni, de ezért nem tesz semmit, legfeljebb, hogy arra szavaz, aki a legtöbbet ígéri neki rövid távon és gyűlöli és visszahúzza azokat, akik önmaguk szeretnének tenni ezért.
A szociális- és társadalom biztosítási rendszer a civilizáció fontos és szép vívmánya (lenne). Ebben elméletileg azok számára, akik valami miatt időlegesen, vagy folyamatosan nem képesek ellátni magukat, a társadalom segítséget ad, hogy teljes életet élhessenek. De ennek nem azt kellene jelentenie, hogy kapnak egy szobát, egy tévét, meg némi tablettásborravalót. Hanem azt, hogy képességeik szerint integrálódnak a rendszerbe. Nyilvánvalóan, ha túl sok a csaló/dezertőr, azaz mindenki az összes tehenét kihajtja a közlegelőre, akkor minden tehén elpusztul. Ha boldog-boldogtalan segélyt kap, akkor senkinek sem jut elég. És nem lesznek fejlett iskolák, eü rendszer és infrastruktúra sem. És akkor csak azért nem jutunk oda, ahova Görögország, mert mi már előbb csődbe megyünk.
Azt gondolom, hogy amikor OV arról beszélt, hogy vissza kell vezetni a társadalmat a munkához, akkor nagyon a lényegre tapintott. Olyan parányiak vagyunk a világban, és annyira nincs semmi vagyonunk, hogy semmi más esélyünk nincs, csak ha a munkánkkal tudunk értéket létrehozni. Olyan munkával, amit mások megvesznek, mert nem tudják megcsinálni. Hülyeség, hogy a tőke az olcsó munkaerőt keresi, ez csak a margaringyárra igaz és kínai méretekre, ezeket legfeljebb mozgatja a pillanatnyi érdeke szerint. De a tőkét magát viszont a Puskás Öcsik, a Ronaldók mozgatják, őket keresi, akik tehetségesek és szorgalmasak. Ehhez pedig arra van szükség, hogy mobilizáljuk a hódoltságot, hogy olyan képzések legyenek, olyan szakmákra, olyan színvonalon…
A statisztikára pillantva GDP arányosan nem költünk kevesebbet oktatásra, mint az átlag, sőt. Kevesebbet, mint a majdnem mindenben éllovas Dánia, de többet, mint Ausztria, Németország, stb. De, tudományos végzettséggel rendelkezők aránya a 20-29 évesek között ötöde a Francia, fele az osztrák adatnak; az élethosszig tartó tanulás mutatója pocsék; a középfokú oktatásban tanult idegen nyelvek száma több, mint sajnálatos.
Én úgy látom, hogy most van egy világos, érthető és keservesen, de elérhető cél. És végre mennek is e felé. Nem mutyiznak, pöcsölnek és bénáznak idétlen kompromisszumokon, hogy vajon melyik réteget sértik meg féléves időtávon. Elkezdődött valami, amiből talán az is kisülhet, hogy a Magyarország nem a balkán és nem is gyarmat.
